Fogyasztóvédelem

Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület

VAS megyei szervezete

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület /OFE/ Magyarországon a legrégebben működő, széles körű szakmai felkészültséggel rendelkező, olyan közhasznú társadalmi szervezet, melynek tevékenysége a fogyasztóvédelem. Ezen belül érdekfeltáró, érdekképviseleti, érdekvédelmi, fogyasztói tájékoztatási tevékenységet végez.

Az OFE Vas megyében működő helyi szervezete az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Vas megyei Szervezete, (OFEVAS) amely 2013. november 1 -től önálló jogi személyként tevékenykedik. Kiemelt céljai között szerepel a hozzá fordulók felvilágosítása, tanáccsal való ellátása, valamennyi kereskedelmi és szolgáltatási ügyben.

Bevásárló kosár

Bekapcsolódtunk az általános iskolai tanulók fogyasztóvédelmi ismereteinek terjesztésébe is.
Azt kívánjuk elérni, hogy fogyasztók már a vásárlás, szolgáltatás igénybevétele előtt legyenek tisztában az őket megillető jogokkal. Így egyenlő partnerei tudjanak lenni akár a magát fölényben érző multinacionális vállalkozásoknak is. Fogyasztóvédelem terén többek közt, az alábbi szakmai területeken működünk:

Megosztás
Megosztás
KAPCSOLAT