Fogyasztóvédelem

Március 15. – A Fogyasztók Világnapja

Március 15-én tartják meg a Fogyasztók Világnapját annak emlékére, hogy John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot.

Bevásárló kosárMárcius 15-én tartják meg a Fogyasztók Világnapját annak emlékére, hogy John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot (a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jog) összefoglaló történelmi nyilatkozatát. Ez volt az első alkalom, hogy bármely politikus ilyen alapelveket fogalmazott meg a fogyasztók védelmével kapcsolatban.

Ennek a nyilatkozatnak köszönhetően került nemzetközileg elismerésre a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete által az a tény, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik. Az évek folyamán ezeknek a jogoknak száma nyolcra szaporodott, alapját képezve a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, valamint Magyarországon a fogyasztóvédelmi szervezetek munkájának.

A Világnapot ezen a napon jó húsz évvel később, 1983-ban ünnepelték először. Újabb két évvel később az egyre erősödő fogyasztói világmozgalom nyomására és a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International, CI) lobbitevékenységének köszönhetően 1985 áprilisában az ENSZ közgyűlése hivatalosan is deklarálta – további négy ponttal kiegészítve – a fogyasztók nyolc alapvető jogát
A Világnapot a nyolcvanas évek óta egyre több országban megünneplik. A CI és tagszervezetei a fogyasztóvédelem fontosságának és a fogyasztói jogok propagálása mellett minden évben egy-egy téma köré szervezik a naphoz kapcsolódó kampányt.

Magyarországon a Nemzeti Ünnepünk fényében  kissé elhalványul ez a Világnap, de a  fogyasztóvédők a saját ünnepüknek tekintik ezt a napot.

  1. március 10.-én a brüsszeli székhelyű  BEUC (Bureau Européen des Unions de Consommateurs – Európai Fogyasztók Szövetsége, melynek az OFE is tagja). a Világnap alkalmából konferenciát tartott, .melynek témája az antibiotikum rezisztencia csökkentésének lehetőségei volt. A téma különös jelentőségű az egészségügy területén

A fogyasztóvédelmi jogok a következők:

1. Az alapvető szükségletek kielégítéséhez való jog
Alapvető termékekhez és szolgáltatásokhoz, így az elegendő élelmiszerhez, ruhához, otthonhoz, alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, oktatáshoz, higiéniához való hozzáférés joga, hogy mindenki teljes körűen részt vehessen a társadalom életében.

2. A veszélyes termékek és eljárások ellen való tiltakozás joga
Jog az egészséget vagy az életet veszélyeztető termékek, termelési folyamatok és szolgáltatások elleni védelemhez. A fogyasztói termékeket előállító vállalatoknak biztonsági és teljesítményvizsgálatokat kell végezniük, mielőtt termékeik piacra kerülnek.

3. A megfontolt választáshoz szükséges tények ismeretének joga

Jog az információhoz – ide értve az alapanyagokat, a vegyianyag-tartalmat, a szükséges elővigyázatossági lépéseket, a mellékhatásokat (ha vannak ilyenek), a korlátozó intézkedéseket és a lejárati időt is – a jól informált döntéshozás, és a tisztességtelen vagy félrevezető reklámozás és címkézés elleni védelem érdekében.

4. A különféle termékek és szolgáltatások közötti választás joga
Jog a versenyképes áron, kielégítő minőségben kínált termékek és szolgáltatások sorából való választás lehetőségéhez.

5. A kormány irányelveinek meghatározásába és a végrehajtásba való beleszólás joga
Jog a fogyasztói érdekek képviseletéhez a törvényhozásban és a végrehajtásban, valamint a termékek és szolgáltatások kifejlesztésében.

6. A jogos panaszok tisztességes rendezéséhez való jog
Jogos panaszok esetén a korrekt kárpótláshoz való jog, beleértve a félrevezetés, a rossz minőségű, selejtes termékek és a nem kielégítő szolgáltatások miatti kompenzációt.

7. A tájékozott és tudatos fogyasztóvá váláshoz szükséges ismeretek és tudás elsajátításához való jog
Jog a megfelelő tudás és képességek megszerzéséhez, amelyek a termékeket és szolgáltatásokat illető jól informált, magabiztos döntések meghozatalához szükségesek, beleértve az alapvető fogyasztói jogok és azok alkalmazási lehetőségeinek ismeretét is.

8. Jog az egészséges és elviselhető környezetben való élethez
Jog az egészséges környezethez, amely sem nem fenyegető, sem nem veszélyes, és amely lehetővé teszi a jelen és jövő generációk méltóságteljes életét és jóllétét.

Szombathely, 2016.március 10..

Várallai Károly
vezető tanácsadó
OFE Vas megyei Szervezete

Megosztás
Megosztás

Internetes vásárlás veszélyei

Internetes vásárlás   Internetes vásárlás esetén a fogyasztó gyorsan, időt és fáradtságot megtakarítva otthonról esetleg a munkahelyéről vásárolhatja meg a kiválasztott árut. Az interneten kapott

Részletek »

Tudta Ön?

Tudta Ön, hogy –Szombathelyen ( Ady tér 5. MMIK) működik egy Fogyasztóvédelmi Tanácsadó Iroda?, ahol hétközben napi 4 órában személyesen, vagy telefonon (94 342-035), máskor üzenetrögzítőn meghagyott telefonszámon visszahívással, vagy emailen (ofevas@outlook.hu) megtudhatja, mit

Részletek »

Eredményes tanácsadások

  Eredményes tanácsadások 2020 február: A telefonáló panaszos egy évvel ezelőtt a szombathelyi Optika Szaküzletben szemüveget vásárolt (150000 Ft), amelynek a kerete nemrégiben tönkrement. Az

Részletek »

Pénzt, de honnan? Meghívó

Pénz, de honnan –2018 A pénzdömping utolsó, nagy rohama Időpont: Március 1. csütörtök, 9.30–13.30 Helyszín: Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Székház (9700 Szombathely, Honvéd tér

Részletek »

Karácsonyi készülődés

Hamarosan nyakunkon a Karácsony, amelyre már nemcsak a fogyasztók, hanem a kereskedők is készülődnek hatalmas választékkal és nagyobbnál nagyobb engedmények, kedvezőnek tűnő akciók ígéretével.

Részletek »